Kicsinyes

"Te Irénke! Te minek olvasol annyit?! Én életemben egy könyvet el nem olvastam, mégis meg vagyok."

A füvet nyírtam a ház előtt, mikor látom az öreg Über apót, amint a biciklijén egy nagy zsákot tol hazafelé.

- Tiszteletem Sanyi bátyám!
- Szerusz legény! Kecskét vegyél! Az áram nekül' is legel, meg nem is kell toszigálni.
- Az meglehet, de ahogy látom magának is elkéne egy igásló. - s azzal a tekintetem a nehéz zsákra vetem.
- Ezért ugyan dehogy! A paktartón egy falut könnyen el lehet tolni, meg azért Sanyi bátyádat se kell félteni. Ejj, de ha láttál vóna' fiatalkoromban milyen erőben voltam. Vót egy eset, mikor a megvadult bikát is úgy földhöz vágtam, mint egy darab rongyot. Aztán meg be raktam a jászol mellé, mintha csak a biciklit támasztanám oda.
- Ne mondja már!?
- Bizony Isten! Ha kicsorbult a fejsze, inkább kihúztam a fát tövestül, mint kínlódtam volna az élezéssel. De mikor a házat építettük is az ács hamarabb lett kész, mint a kőműves brigád. Addig én tartottam a tetőt, amíg alá nem falaztak. Bizony! ...

Tegnap ahogy sétálok hazafelé, a Verandás presszó mellé érve látom, hogy az öreg Bezzeg bácsi az árnyékban hűsölve fröccsözik. Ebben a hőségben nem nehéz kedvet kapni egy jó hideg fröccshöz vagy sörhöz, ezért gondoltam csatlakozom a kis öreghez.

-Tiszteletem Gyuri bátyám! Hogy vagyunk, hogy vagyunk?!
-Mások helyett nem fogok felelőtlenül nyilatkozni, de én minden esetre megvagyok.
-Képzelje, ma befizettem a nyaralásunk utolsó részletét. Jövő héten indulunk!
-Nosza, oszt hová mentek, fiam? Mecsek, Zemplén, Balaton?
-Áh! Tunéziába, Gyuri bácsi!
-Hova? Tunéziába?
-Bizony ám! - mondom ekkor még mosolyogva.
-De gyermekem az már Afrikában van. Minek mennél te oda?!
-Nyaralni, kikapcsolódni, feküdni a strandon.
-Ha jól értem akkor, te aki klímázott kocsival jársz, klímázott hivatalba dolgozol pénzt adsz azért, hogy egy Isten háta mögötti országban teveszarban állva mindenféle cigányok között, a még nagyobb forróságban izzadhassál. Gratulálok fiam, megint le tudtál nyűgözni! Lehet megártott nekem ez a fröccs vagy csak nekem nem tanították azt a logikát, amivel ezt megérthetném.
-De hát az ismeretlen kultúrák, meg a felfedezés... - makogtam valamit a romjaimon heverve.
-Kultúra! Ha neked az kultúra, megnézheted a tévében vagy egy könyvben. De ha minden áron oda akarsz menni, mennyé' télen. Olcsóbb meg hűvösebb is...

Történ egykoron, hogy a -nem is olyan- öreg Füllent Laci bácsi Pesten dolgozott. De még helyesebb, ha azt mondjuk, hogy neki ott -is- egy életvitele volt. S mint bármely lifestyle guruhoz hasonlóan, ő sem szerette, ha megkérdőjelezték a munkamódszereit. Legyen az akár a saját felesége:

- Te Laci eleget ittál már, nem gondolod?
- Zsofika-a-a! Én azért iszok itthon, mert Pesten nem iszok! Világos!?

2 hét múlva:
- Hát Laci még az a szerencse, hogy nem iszol Pesten. Ahhoz képest jól bevitt a mentő detoxikálásra...

-Én még egy büszke Franciaországban, katolikus neveltetésben nőttem fel. Most meg azt látom, hogy különböző rasszú gyerekek együtt játszanak. Hát hova jutott ez a világ?!

Zsoldi hallod!

Végre megtörtént, amiről mindig is álmodtam. Kicsit furcsán éreztem magam reggel, gondoltam csak a tegnapi pálinka miatt van. De ahogy belépek a fürdőszobába a szokásos reggeli fogmosás-szarás-szelfizés rutint elvégezni meglátom magam a tükörben:

Egy emberi unikornis lettem! Pontosabban Fuji-kornis. Félig ember, félig fényképező és félig kornis...

A Google glass bekaphatja!!

Az öreg Über apó a ház előtt tanyázott a stokiján és élvezte a verőfényes tavaszi napot.

-Tiszteletem Sanyi bátyám! Mit szól, milyen príma időnk van?! 
-Na az már igen. Jó kedvibe van a teremtő.
-Ha ilyen marad lesz jó termés idén!
-Meglehet fiam. De olyan, mint régen aligha.
-Na, miért? Mi termett olyan jól régen?
-Hogy mi? Minden. Ejj, ha azt láttad vóna fiam. Vót olyan év, hogy még a nádon is kukorica nőtt, bizony. Némelyiken két cső is. Pedig nem volt műtrágya meg ilyenek. Csak a jó gané.
A lúnak nem kellett hajbókolnia ha megéhezett, mer' a lucerna megnőtt a szájáig. Ho-hó!
A fák koronája meg szétterült a földön, annyi gyümölcs vót rajta. De megesett, hogy még az ajtófélfa is kirügyezett, bizony. Sanyi bátyád arról szedte a cseresznyét...

Csizmi-Jé, saját életének főhőse csendben ballag hazafelé. Ami meglehetősen szokatlan tőle, de hát ez van, ha nincs kihez szólnia. Nagy orra csak úgy hasítja a levegőt az arca előtt, midőn befordul az utcájába. Feltekintve az járda komor síkjából nyüzsgő emberek csoportja bontakozik ki előtte, amint próbálnak bejutni a házba ahol ő is lakik. Egy ideig búsan nézi a tömeget,majd végül elkezdi befurakodni magát. Mert bizony 36 liter korhelyleves várja odafent és ha nem siet az apja nem hagy belőle. A lépcsőházban a tömeg egyre csak kígyózik felfelé. A legkülönfélébb emberek, már csak azért is, mert jó néhányoknak szemmel láthatóan volt valami testi rendellenessége. Csizmi-Jé ő kért elnézést, mikor el-el időzött a tekintete egy emberen. De nem akarta már mondani, hogy eléggé lehúzóak. Az utolsó fordulóban azonban anyja várja, a konyharuhát lobogtatva kezében.

-Jé,Jé fiam, Kicsi-Jé! Gyere gyorsan, hol voltál el ilyen soká! Hát ezek az emberek mind rád várnak.
-Rám? De miért? - tette fel a meglepően logikus kérdést, a szájával az orra alatt.
-Azt mondják te vagy doktor Saphiro, a világhírű csodaorvos. Te vagy az utolsó reményük a gyógyulásra.

Ám mielőtt még mielőtt feltehetett volna egy újabb felesleges kérdést arra lett figyelmes, hogy valaki a nadrágját rángatja. Letekintve látja, hogy egy sugárfertőzött japán gyerek van ott.

-Doktor Saphiro! Doktor Saphiro! Ugye meggyógyít és nem kell rákban meghalnom.
-Jól van! Jól van már! Nem kell már a lehúzás! - majd a búsulási funkciót aktiválta, leült és a 20-as algoritmusnak megfelelően nem csinált semmit. A szerencsétlen emberek meg gondolták magukban, hogy mentek volna egy igazi kuruzslóhoz. Ott legalább reményt kaptak volna...

(Bármi nemű hasonlóság valós személyekkel, Jóskával kizárt dolog..)

Hamarosan érkezik a Pókember újabb része. Megint. Kit érdekel. Meg minek?!
Napról-napra plakátjába, meg a trailerébe botlok. Ami eleinte csak nem érdekelt, de azóta meg is utáltam. Nem szoktam döglött kutyába belerúgni, csak ha nem tudja hol a helye. Vagy, mint jelen esetben: a világ nem a helyén kezeli.

Már csak az is dühítő, hogy dollár százmilliókat vernek el ennek a cica nacis girnyónak egy-egy ugri-bogrizó filmjére. Miközben a világ másik felén emberek, mint én nem ettek már legalább három órája. 
Arról nem is beszélve, hogy ezek a filmek - az OKJ-s Amatőr filmesztéta és kritikus végzettségemből fakadó hatalmammal élvén kimondva - szarok. Ezt nem is kell fejtegetni, ez tény.

Az összes bonyodalom, harc meg rombolás mind pókember jelenlétéből fakad. Szóval a az lenne a legjobb ha megdöglene, mielőtt még elkezdődik a film. Így a világának lakói is jól járnának, meg nekünk se kellene megnéznünk a filmet.

Nem vagyok egy erőszakos ember, de vele kapcsolatban ezt félre tudnám tenni:
-Rásütném a falra az elektromos légycsapómmal
-Visszamennék az időben és jól kiröhögném Stan Lee-t, mikor először előáll ezzel az ötletével
-Teflonnal vonnám be az összes házat és magas objektumot
-Kicsalnám a sivatagba és ráengednék 5000 veszett kutyát

Sorolhatnám még, de annyi biztos, hogy mind egyszerűbb, olcsóbb és kicsinyesebb lenne mint amikkel a filmben bohóckodnak. Aztán nem ugrálna meg fröcskölgetne sokáig, az biztos...

(A kép a Molti-Panci Modern Művészetek Alapítványának felajánlása)

Reggel még félálomban, a konyhában ülve kávézgatok és olvasom a friss híreket. Hallom, hogy nyílik az ajtó, majd megjelenik benne Bezzeg bácsi.

 A kötött szatyrából ítélve, a piacról jöhetett vissza. Az öreg csendben bólint, ami nála többek közt a Jó reggelt!-et is jelenti és leül velem szemben. Az öreg belefeledkezve nézi a képernyő hátoldalát egy ideje. Nem tudom eldönteni, hogy csak félszegségből nem szól, ezért pár perc után megkérdezem:

-Kéri a sport rovatot? A Manchester nyert 4:0-ra.
-Ki csoda? Jaj, nem-nem fiam! Nem érdekel az ilyen bohóckodás engem. 
-Nocsak Gyuri bátyám, azt hittem a korabeliek mind sportemberek.
-Sok bolond van a világon. Én arról mit tehetek?! Gyermeteg egy dolognak tartom mind. Mer' bezzeg régen az emberek dolgoztak. Aki meg dolgozott, annak nem volt szüksége sportra. Engem senki nem láthatott a gyepen szaladgálva egy üres bőrdarabot, meg üres álmokat kergetni. De még gyerekként is a libákat, meg a csirkéket tereltük inkább. Mer' annak haszna vót, bizony. Most meg ha valamelyik kitalálja, hogy ő becsületes munka helyett egy golyót fog ütögetni, meg dobálni még az állam el is tartja a nyugdíjamból. Én bezzeg fizethetem a bérletet, ha kicsit ki akarom áztatni az isiászom. Ezek a lurkók meg ott pancsolnak egész évben, ingyen.
De a biciklizés se munka. Az emberek munkába menet szoktak biciklizni, nem ahelyett. Nemhogy a posta befogná őket, oszt hordhatnák a leveleket a tanyákra. Na meg ott vannak -jaj!- a futóbolondok, akik még nem nőtték ki a fogócskázást. Dinamót raknék mindnek a lábára...
-Na jó Gyuri bácsi! Azért csak megnézett már a vasárnapi sör mellé egy Forma-1 futamot?
-Mit  nézzek azon, hogy pár bolond ugyanazon a pályán megy körbe-körbe. Ennyi erővel el is juthatnának valahova. Meg különben is ki az a hülye, aki ilyeneket néz.  Mit lehet az ilyenből tanulni? Ad az neked egy kila' kenyeret? Ej, fiam! Lassan tanulsz, nagyon lassan...

S azzal fogta kis kötött szatyrát, benne újonnan szerzett portékéival és magában morogva kicsoszogott az ajtón. Még szavai csengtek még a fülemben, mikor felsejlett bennem talán igaza lehet a   megkeseredett öregembernek:

-14:30-nál a lényeg-